A B3TAKARÉK Mobilfiókot helyezett üzembe, mely minden csütörtökön 8:30-10:30-ig a Polgármesteri Hivatal udvarán található parkolóban fogadja az ügyfeleket.
A bankfiók hétfői napokon továbbra is változatlanul nyitva tart.
A B3TAKARÉK Mobilfiókot helyezett üzembe, mely minden csütörtökön 8:30-10:30-ig a Polgármesteri Hivatal udvarán található parkolóban fogadja az ügyfeleket.
A bankfiók hétfői napokon továbbra is változatlanul nyitva tart.
Böjte Csaba ferences szerzetes által 1993-ban létrehozott Dévai Szent Ferenc Alapítvány hálózatában eddig több mint 6.000 gyermek nevelkedett. Jelenleg Erdélyben 76 településen 80, Magyarországon, pedig már 3 intézményt (anyaotthont, óvodákat, bentlakásos és napközi otthonokat, általános iskolákat, szakiskolát, középiskolai és egyetemi kollégiumokat) működtetnek, ahol kb. 2.400 főről gondoskodnak napról napra. Ezen kívül az úgynevezett „ Missziós „ programban kb. 12 településen, közel 600 gyermeket segítenek a saját családi körében. Az Alapítvány önkéntesei minden évben Mikuláskor adományokból összegyűjtött ajándékot juttatnak el ezen hátrányos helyzetű gyermekek számára.
Mit is szeretne vinni a Mikulás?
Természetesen mikulás csomagot illetve mikulás sapkát.
Ezen felül tartós élelmiszert / kristálycukrot, lisztet, rizst, étolajat, tésztát, babot, lencsét, kolbászt/, tisztító-, mosó-, fertőtlenítő- és tisztálkodó szert, intimbetétet, másolópapírt, papír zsebkendőt, toalettpapírt, illetve a 60-65 mikulás ünnepségre a szereplőknek jutalomképpen csokit, szaloncukrot.
Karácsonyra az otthonoknak szaloncukrot a fára.
A Dévai Szent Ferenc Alapítvány várja nagylelkű adományaikat, melyet a Polgármesteri Hivatal titkárságán gyűjtünk minden nap hivatali időben 2018.november 20-ig! KÖSZÖNJÜK!
JÓNAK LENNI JÓ!
Pilisszántói Napköziotthonos Óvoda „Materská škola Santov”
a Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. §-a alapján pályázatot hirdet
Nemzetiségi óvodapedagógus munkakör betöltésére.
A közalkalmazotti jogviszony időtartama: Határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony
Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő
A munkavégzés helye: Pest vármegye, 2095 Pilisszántó, Kossuth Lajos u. 86.
A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:
Óvodás korú gyermekek testi, lelki és szellemi gondozása, nevelése, fejlesztése a Közoktatási törvénynek, az Óvodai Nevelés Országos Programjának, a Helyi Pedagógiai programnak és a munkaköri leírásnak megfelelően, a szlovák nemzetiségi nyelv megszerettetése, hagyományápolás.